Az évekkel ezelőtt megvásárolt Alpina márkanevet az idén kezdi saját arculatába építeni a BMW. Első lépésként bemutatták a Vision Alpina kupét, amely 5,2 méter hosszú, és formai szempontból eltér a manapság érkező Neue Klasse modellektől. A márkára jellemző kettéosztott hűtőrács helyett két tömör panel került rá, világító keretekkel – ettől akár villanyautónak is gondolhatnánk – az orrában viszont állítólag egy V8-as dolgozik. Ennél többet nem is árultak el a műszaki részletekről, mivel egyelőre csak annyi volt a cél, hogy újra felhelyezzék a térképre az Alpina márkát.
Az elegáns kupé egyébként a modern BMW-kből is ismerős döntött oldalú kijelzős műszerfalat kapta érdekes, függőleges küllős kormánykerékkel, az autó legvégéig elhúzott tetőre pedig hatalmas üvegfelület került.
Azt nem tudni, hogy terveznek-e sorozatgyártást – a BMW kínálatból 2026 áprilisa óta hiányzó 8-as sorozatot éppen pótolhatnák is egy Alpina kupévbal – de úgy tudjuk, az első szériamodell nem kétajtós lesz, hanem a 7-es sorozat Alpina változata, amely 2027-ben érkezik.

